Barion Pixel

Így díszítsd fel a halloweentököt gyerekbiztosan

Amióta ismét megnyitott a közelben a tökárus, azóta ígérgetem a gyerekeknek, hogy idén nem csak faragni, hanem festeni is fogunk tököket.

Így díszítsd fel a halloweentököt gyerekbiztosan


Természetesen a dolog nem várhatott halloweenig,

már csak azért sem, mert nevezni szeretnénk egy tökszépségversenyre, így a héten belevágtunk. Vagyis pont, hogy ezúttal nem vágtunk. Mivel a dísztökök és a halloweentökök önmagukban is nagyon dekoratívak - hiszen rengeteg formában, méretben, színben kaphatóak, és pont ettől szépek -, ezért első körben, csak teszt jelleggel, mi egyszerűbb dekorációt terveztünk. A jó hír, hogy a dolog működik, így bátran ajánlom, hogy bonyolultabb mintákkal is próbálkozzatok.

halloween tök festés

Tökdíszítés akrilfestékkel

Az első lépés, hogy a tököt alaposan meg kell tisztítani és zsírtalanítani, hogy a festék minél jobban tapadjon rá. A zsírtalanításhoz használhatunk például alkoholt. Ezután jó, ha a mintát alkoholos filccel előrajzoljuk, ezt a későbbiekben le lehet majd törölni. Miután a minta kész van, mehet a festés, amihez érdemes fedő akrilfestéket választani. Mi csillámporokat is használtunk, természetesen az arany és a fekete kerültek elő első körben, de vannak terveink a pirossal is…

Míg az aranyat csak beleszórtuk a még meg nem száradt festékbe - ezzel egy kis extra csillogást adva -, addig a fekete egy glitteres pókmintába került. A csillámpor csak a mintában tapad meg, hiszen a festetlen felületről lepereg, így kerültek cuki csillogó fekete pókocskák a tökünkre.

tök festés halloweenre

Fluid art halloweentökök

A kevésbé bátraknak ajánlom a fluidart-technikát, egyrészt azért, mert a festék öntése szó szerint gyerekjáték, másrészt, mert a fluidart-termékek kiválóan alkalmasak erre a célra is. Ehhez nincs is másra szükség, mint 2-3 színt egy pohárba vagy tálkába rétegezni, és jól „nyakonönteni” vele a tököt. Természetesen a csillámpor ennek a technikának is kiváló kiegészítése lehet, mi a tök szárát teljesen beborítottuk glitterrel - persze ehhez kell egy réteg festék is, amibe a csillám megtapad.

Ez a technika nem igényel túl sok festéket – kézügyességet sem! - mi egy kisebb tökre összesen egy fél felespohárnyit használtunk, és ez bőven elégnek is bizonyult.

Most, hogy a technikát leteszteltük, a következő lépés a kifaragott tök festése lesz és halloweenre természetesen a foszforeszkáló akrilfestéket is bevetjük erre a célra (is).

---

Szerző: LAnna

 

Még több ilyen cikket szeretnél?

Iratkozz fel hírlevelünkre


Kosár

Végösszeg: 0 Ft
Vásárlás folytatásaPénztárhoz