Barion Pixel

Így teheted ellenálóvá vaxszal vagy lakkal a krétafestékkel felújított bútorokat

A krétafestékkel való bútorfelújítás nem véletlenül olyan népszerű: gyors, egyszerű és látványos. Van azonban egy lépés, amit nem szabad kihagyni, ha magunk festjük át a bútorainkat – ez pedig nem más, mint a felület lezárása viasszal/vaxszal vagy lakkal.

Így teheted ellenálóvá vaxszal vagy lakkal a krétafestékkel felújított bútorokat


A felszín lezárására azért van szükség, mert a felület ellenállóképessége az utolsónak felvitt anyagtól függ. Vannak festékek, amelyeknél ez a lépés kihagyható, mivel a felvitel után azonnal szilárd felületet adnak, ezek gyakorlatilag színezett lakként működnek, a krétafesték azonban nem ilyen!

Ez egyrészt előny, hiszen a porózus felület, amit képez, könnyen csiszolható, koptatható, antikolható, valamint ettől lesz a krétafestékkel festett bútor régies, vintage hatású, ami csodásan mutat. Másrészt ezért nem látszanak a megfolyások, ecsetnyomok, ettől terül szépen, egyenletesen a festék, illetve az esetleges javítások is gyorsan, egyszerűen kivitelezhetőek. Ez a tulajdonsága azonban némiképpen sérülékenyebbé is teszi a krétafestéket, például száradás után meglátszanak rajta a zsíros, olajos foltok és az egész felület érzékenyebb a sérülésekre. Ezt a tulajdonságot kompenzálhatjuk az úgynevezett felületzáró anyagokkal.

was és lakk krétafesték

Vax vagy lakk? A nagy bútorfestési dilemma…

Ezeknek az anyagoknak alapvetően két csoportja van, amelyek a kreativfesték.hu kínálatában is megtalálhatók: viaszok vagy vaxok és lakkok. Mielőtt letennénk a voksunkat egyik vagy másik mellett érdemes mérlegelni.

Először is döntenünk kell, mi a fontosabb? A praktikum vagy az esztétikum?

Ha a praktikum, akkor inkább a lakkra szavazzunk, hiszen ez az az anyag, amely igazán ellenállóvá teszi a krétafestékkel kezelt bútor felületét. Ezért, amennyiben olyan bútorról van szó, ami várhatóan fokozott igénybevételnek lesz kitéve – például egy asztallap vagy konyhapult -, akkor választhatjuk a biztonságosabb megoldást, vagyis a lakkot.

kréta festék wax vagy lakk

Ha azonban a mérleg nyelve inkább az esztétikum felé billen, akkor érdemes a viaszban gondolkoznunk, amely kevésbé sima, „rusztikusabb” felületet képez, így a krétafestékkel remek párost alkot - viszont kevésbé ellenálló. A krétafestékekhez tulajdonképpen a méhviasz lett kitalálva, ezzel mutatnak igazán a színek, ez kelti életre a bútort.

Gyakorlati tanácsok vaxokhoz és lakkokhoz

Mindkét anyaggal könnyű bánni, de a viasszal a hibalehetőség gyakorlatilag nulla: csak felvisszük, visszatöröljük, majd 2-3 óra száradás után érdemes felpolírozni. A vaxok és lakkok egyaránt több rétegben felhordhatóak, sőt jobb is több, vékony rétegben alkalmazni, így tartósabb lesz a végeredmény. Hogy emeljük a tétet: a lakkokból léteznek úgynevezett matt hatású, vagyis selyemfényű típusok. Ezekkel kevésbé „fényes, műanyagos” hatás érhető el, ideális kompromisszum lehet rusztikus hatású krétafestékkel festett bútorok esetén, amikor szeretnénk, hogy a kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon - vagyis ellenálló felület elérése a cél, vintage/rusztikus/régies hatással.

---

Szerző: SZMóni

Még több ilyen cikket szeretnél?

Iratkozz fel hírlevelünkre


Kosár

Végösszeg: 0 Ft
Vásárlás folytatásaPénztárhoz