Mi köze a Pantone-nak, a töltőanyagnak és a pigmenteknek a színkeveréshez?

Kezdjük is némi ismétléssel. Korábbi bejegyzésünkben említettük már, hogy elméleti síkon három színből (piros, kék, sárga) az összes árnyalat kikeverhető, ahogyan azt is, hogy mivel ezekből a színekből nem létezik ideális, ezért a gyártók igyekeznek sokféle alapszínű pigmenteket előállítania, valamint a palettát kémiailag azonos vegyületekből felépíteni. Ez biztosítja, hogy a színek jól keverhetőek legyenek egymással.

Ugyanakkor ez nem ennyire egyszerű, hiszen nem mindegy, hogy mit mivel keverünk össze, ahogyan az sem, hogy milyen színmintákat veszünk alapul.

A színek és a Pantone skála

A színregisztráció vagy színminta kapcsán valószínűleg mindenki hallott már a Pantone skáláról, de azt kevesen szokták tudni, hogy többféle Pantone skála létezik. A legalapvetőbb, amit a reklámszakma használ, a nyomdáknak készül. Ennek a skálának a legelején találhatóak azok a színek, melyek colorindex azonos pigmentekből készültek, és a skála többi színe ezeknek a keverékeiből és hígításaiból áll.

Persze ott vannak még a fluoreszcens pigmentek is, amelyek néhány szín keveréséhez nélkülözhetetlenek, hiszen ezek híján nem lehetne olyan tisztaságú és élénkségű színt kikeverni, mint a használatukkal. A nyomdaiparban, vagyis a magazin, újság és plakátnyomtatásnál bátran használják ezeket a pigmenteket, hiszen általában nem követelmény a tökéletes fényállóság, igaz a plakátoknál sokszor látni, hogy idővel a színek teljesen kifakulnak.

A színkeverés és a Pantone skála

Ha színkeverésről van szó, akkor általában a Pantone skála jó kiindulási alap arra, hogy milyen színekből keverhető ki a kívánt árnyalat. Aki nem gyakorlott a színkeverésben, annak ez remek puska lehet, mégsem teljesen megbízható, az arányokat ugyanis nem mutatja meg, pedig majdnem biztos, hogy nem a megfelelő koncentrációjú pigmentek állnak a rendelkezésünkre. Ráadásul a nyomdai nyomásban használt

Pantone skála például teljesen mellőzi azt az információt, hogy az adott szín transzparens vagy fedő, hiszen számukra ennek semmilyen jelentősége nincs, ha megfelelő minőségű nyomdagéppel fehér papírra nyomnak. Ezzel szemben a hobbifestők és szitanyomók az esetek nagyobb részében nem teljesen fehér alapanyagra dolgoznak, így, ha a vevő által megadott Pantone színt kell kikeverniük, akkor nehéz dolguk van, mert vagy a fedőképességet tartják elsődlegesen szem előtt, vagy a színárnyalatot. Általában az a kompromisszum szokott születni ilyenkor, hogy a fedőképes árnyalatú festékekkel a lehető lejjobban megközelítik az elvárt szín, ami persze sosem lesz tökéletes.

A nyomdák mellett a textilfestők is használják a Pantone skálát, ahol azokat a színeket mutatják meg, amik hagyományos textilszínezési eljárással egyáltalán kikeverhetők. Ezek kevésbé élénk színek, teljesen másfajta árnyalatok, mint a nyomdainyomás színei. Viszont, ha valaki textil Pantone skálából választja ki azt a színt, amelyet például egy vászontáska festésekor látni szeretne, akkor az pontosan reprodukálható.

Említettük már, hogy a Pantone skála teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a fedőképességet, így ha a színhelyesség az elsődleges szempont, akkor azt csak úgy lehet elérni, ha egy tökéletesen fehér alapot használunk, vagyis egy fehér alapozásra van szükség, - amit a szitanyomásban flecknyomásnak neveznek -, így reprodukálható tökéletesen a kívánt árnyalat.

Sokszor előfordul, hogy a festék színe olyasmi, mint amit elképzeltünk, de szükség van ugyanazon szín világosabb árnyalatára is, vagyis egy ton in ton árnyalatra. Ebben az esetben két út van: vagy egy transzparens bázissal hígítjuk a festéket, így egy kevésbé fedőképes, világosabb színt kapunk, vagy egy fedő alappal keverjük össze, ebben az esetben pedig egy továbbra is jól fedő, világosabb árnyalathoz jutunk.

Színkeverés: transzparensből fedő szín töltőanyaggal

Itt mindenképpen felmerül a kérdés, hogy hogyan tudunk egy transzparens színt fedővé varázsolni. Ennek egyetlen módja van. Például egy sárga szín esetén olyan töltőanyagot kell a sárga festékünk mellé tenni, aminek magas a fedőképessége, a sárga pigmentből pedig - a transzparens színhez képest -, háromszoros vagy akár négyszeres mennyiséget kell belekeverni, annak érdekében, hogy érvényesülni tudjon a sok töltőanyag mellett. Töltőanyagként leggyakrabban a titándioxid kerül szóba, ami a legáltalánosabban használt fehér pigment. Ezt a fehér pigmentet belekeverve a festékünkbe, majd sárgát hozzáadagolva fedőfestéket fogunk kapni, bár tény, hogy az így létrejött árnyalat nem lesz túl intenzív. Ahhoz, hogy intenzív sárgát kapjunk, a transzparens festékhez képest 3x, 4x, néha 5x annyi pigmentet kell használnunk. Így megkaphatjuk a kívánt színt megfelelő fedőképességgel, viszont ez a kevert sárga már kevésbé lesz alkalmas további árnyalatok kikeverésére, mint a transzparens sárga. Tehát, ha ebből például egy zöldet szeretnénk keverni kék hozzáadásával, akkor nem biztos, hogy sikerrel járunk.

Színkeverés: világosból sötét szín pigmentkoncentrátummal

Az is előfordulhat, hogy egy festéket sötétíteni kell. Ilyenkor az esetek nagy részében egyetlen lehetőségünk van: további pigmentkoncentrátumot kell hozzáadni. A pigment-koncentrátumok, színezőpaszták különböző töménységben kerülnek forgalomba és legtöbbször a falfestékgyártók szoktak a különböző árnyalatok mellett színezőpasztákat is forgalmazni.

Ezek a pigmentkoncentrátumok messze elmaradnak a mi színezőpasztáink mögött, mivel a színezőanyag-tartalmuk legfeljebb a harmada a nálunk kapható színezőknek. Hogy miért? Mert a nagyon tömény pigmentek nagyon nagy hibalehetőséget rejtenek magukban. Ha pl. van egy sárga falfestékünk, amiből halványzöldet szeretnénk keverni, akkor hozzáöntünk egy kis kéket és megkapjuk a kívánt zöldet. Amennyiben viszont nagyon tömény pigmentet használunk, nagyon gyorsan, nagyon intenzíven színeződik el a sárgánk zölddé, így nehezen keverhető ki pontosan a kívánt szín.

Otthoni körülmények között általában senki sem pontosan méri ki a mennyiségeket, így ha nagyon koncentrált a színező, előfordulhat, hogy a kívánt árnyalat eléréséhez tengernyi festéket kell készíteni, hiszen mindig, amikor picit „túlmegy” pl. a kék színező, a visszasárgításához egy újabb adag sárga kell és így tovább.

Természetesen a koncentrátumok töménységének gazdasági okai is vannak, hiszen a színezőpaszták sokkal drágábbak, mint a festékek, és a gyártóknak az az érdekük, hogy a festékek minél kevesebb drága alapanyagot tartalmazzanak, ezért a koncentráción spórolnak.

Színkeverés: mattítás szemcsés anyagokkal és viasszal

Szükség lehet a festék mattítására is, ehhez pedig léteznek olyan, kifejezetten mattító alapanyagok, amelyek viszonylag nagy, durva szemcséket tartalmaznak, viszont átlátszóak, transzparensek, tehát nem olyanok, mint például a titándioxid. Ezeket az anyagokat a festékekhez keverve matt felületet kapunk, ugyanakkor a felület is megváltozik: durva, „smirglis” lesz, ami például táblafestékeknél jó, hiszen a kréta jobban megtapad az ilyen felületen.

A fenti módszeren kívül lehet mattítani különböző vizes bázisú viaszok hozzáadásával is, ám ha ezt a verziót választanánk, akkor inkább rendeljünk eleve ilyen festéket, mert házilag meglehetősen nehéz kikeverni. 

A falfestékek egyébként sok esetben eleve matt színűek, ami annak köszönhető, hogy rengeteg töltőanyagot tartalmaznak - hiszen az olcsóbb, mint a festék egyéb összetevői.

Végül, de nem mellékesen megemlíteném, hogy a vizesbázisú festékek általában alapból selyemfényűek, így ezeknél a típusoknál a nagyon fényes felületek elérése a legnehezebb, sokkal nehezebb, mint a matt vagy selyemfényű bevonatok kikeverése.

Egyébként az általunk késztett vizesbázisú festékek – úgy, mint a szitafestékek vagy a kreatív célra készített fluidart-, textil- valamint krétafestékek - mindegyike az akrilfestékek csoportjába tartozik, de az akrilfestékekről majd a következő szakmai anyagban írunk bővebben.

---

Szerző: Acellákura

Még több ilyen cikket szeretnél?