Barion Pixel

A nagy Dekorfólia teszt

Tavalyi blog bejegyzésünkben már olvashattok arról, hogy dekorfóliánkat teszteltük. Idén nyárra a vásárlói igényekre reagálva szélesítettük kínálatunkat. Nem csak több szín, hanem többféle szélesség és hosszúság is elérhető már a kínálatunkban.

A nagy Dekorfólia teszt


Induljon a dekorfólia teszt!

Ezzel párhuzamosan arra gondoltunk, hogy érdemes lenne újra egy nagy dekorfólia tesztet csinálunk, hogy megvizsgálhassuk, hogyan mutat a különböző felületeken.

Azt eddig is tudtuk, hogy a dekorfóliák segítségével egyszerűen alkothatunk elképesztően látványos falfelületeket, de az eredmények és a látvány felülmúlta várakozásainkat! Most 2 felületen próbáltuk ki arany, ezüst, réz (rose gold), rózsaszín és türkiz fóliákat.

dekorfolia falra

Első teszt: dekorfólia gipszkarton falra

Az első, amit tesztelnünk kellett az az volt, hogy az új típusú fólia egyáltalán alkalmas-e faldekorációra. Ehhez gipszkarton lapokat használtunk, melyeket előtte színre festettünk a minél látványosabb eredmény érdekében feketére!

A gipszkarton nagy előnye, hogy száraz, tehát nem kell számolni azzal a lehetőséggel, amivel esetleg egy téglafal esetén, azaz, hogy nem teljesen száraz felületre kerül a fólia. A színre festés után egyszerűen két lépcsőben került a ”falra” a dekorfólia.

fal dekorálás csillogás

Első lépcsőben egy transzparens vizesbázisú ragasztót (Printex LXD) vittünk fel a felületre.

(A transzparens vizes bázisú ragasztó olyan ragasztóanyag, amely víz alapú, így környezetbarátabb és kevésbé mérgező, mint oldószer alapú társai. Száradás után átlátszóvá válik, ezért különböző színű felületeken használható anélkül, hogy befolyásolná azok megjelenését. Az ilyen ragasztók gyorsan száradnak és selyemfényű felületet hagynak maguk után. Alkalmasak dekor fóliák rögzítésére, de csak teljesen száraz és sima falfelületekre ajánlott alkalmazni őket, hogy elkerüljük a fólia felválását (transzparens vizes bázisú ragasztó). Ha többet is szeretnél tudni róla, akkor kattints ide és nézd meg a Printex LXD vizes bázisú színtelen ragasztónkat!)

Fontos, hogy a ragasztóréteg egyenletes, vékony rétegben kerüljön fel, a túl sok ragasztó lassan szárad, ami egy nedvesebb falfelületnél azt eredményezheti, hogy a fólia lehúzásával a vakolat is sérül, magyarul nem csak a fóliát húzzuk le, hanem a festékréteget is.

A ragasztó gyorsan szárad, ezért érdemes nem a teljes falra felvinni, hanem mindig csak akkora részre, ahova rögtön utána felsimítjuk a fóliát, majd a műveletet megismételjük a falfelület méretétől függően. A ragasztó felkenése után jöhet a fólia! Lassan a felületre simogatva haladjunk, lehetőleg úgy, hogy ne hagyjunk benne gyűrődést, légbuborékokat. Egy ronggyal vagy akár összegyűrt fóliadarabbal szépen, erőteljes mozdulatokkal rá lehet simítani a fóliát a falra.

Ha a fólia a falon van, jön a legnehezebb rész: a várakozás... Fontos, hogy türelmesek legyünk, hiszen a ragasztónak és rajta a fóliának tökéletesen száraznak kell lennie, mielőtt lehúzzuk.

Mi egy napot vártunk, ez elégnek bizonyult anélkül is, hogy a gipszkartont szárítottuk volna, vagy közvetlen napfény érte volna. A látvány megérte a várakozást: a fólia tökéletesen megtapadt, de az alatta lévő festékréteg nem sérült, gyönyörűen csillogó dekorfal részletek készültek egyszerűen és gyorsan!

csillogo fal dekor foliával

Második teszt: dekorfólia tapétára?

A gipszkarton felület után mindenképpen szerettük volna kipróbálni, hogy hogyan működik ugyanez tapétán (főleg a strukturált felületek miatt). Biztosan sokan akadnak olyanok, akik szívesen dekorálnának korábban már tapétázott falat, és nem szívesen vesződnének a tapéta sokszor időigényes és nehézkes leszedésével… Számukra is jó hírünk van!

A fóliákat kétféle tapétán is kipróbáltuk, és tökéletesen működtek. Az eljárás ugyanaz volt, mint a sima falfelület esetén. Vékony ragasztórétegre simítottuk a dekorfóliát. A türelemnek itt még fontosabb szerepe van, mivel sok tapéta anyaga víztaszító, amire egy vizesbázisú ragasztó kerül, így a várakozási idő is hosszabb lehet.

dekor folia falra

Gipszkartonon tesztelve mi 24h után húztuk le a dekorfóliát, ekkor már a ragasztóréteg tökéletesen megszáradt, de míg a sima festett felületnél már 1-2 óra után jól látszott a sarkokat megkezdve, hogy a fólia szépen feltapadt, addig a tapéta esetén ehhez tényleg kellett a 24 óra.

Miután a kísérlet sikerült, nagyon szerettük volna látni, mi történik akkor, ha a tapétát lefestjük, és úgy kerül rá a dekorfólia, hiszen előfordulhat olyan is, hogy a tapéta színe, mintája nem passzol az általunk megálmodott fóliához. Vizesbázisú festéket használtunk, fekete színt. Már a festésnél is érződött valamelyest, hogy a tapéta nem egyenletes felületén és víztaszító anyagán a festék nem úgy tapad, mint egy sima gipszkartonon.

Két rétegben és száradás után azonban szép, homogén színezett és strukturált alapot kaptunk, amelyen a fólia tökéletesen működött. A száradási idő itt is kulcsfontosságú, ráadásul kétszeresen is: a festés után is tökéletesen száraznak kell lennie, és a fólia lehúzása előtt is. Mindkét lépcsőben egy-egy napot vártunk, közvetlen hőnek nem tettük ki a felületet.

falra dekoráció fóliával  

dekor fólia falra szín

Mi is meglepődtünk azon, hogy nulla tapasztalattal, nagyon szerény kézügyességgel nem csak, hogy vállalható, de egyedi, látványos, különleges lett a végeredmény! Nem lettünk profi falfestők, dekoratőrök vagy faldesignerek, de a tesztelés után az bátran mondhatjuk, hogy érdemes laikusként is belevágni és kipróbálni a dekorfóliákat!

---

Szerző: LAnna

Még több ilyen cikket szeretnél?

Iratkozz fel hírlevelünkre


Kosár

Végösszeg: 0 Ft
Vásárlás folytatásaPénztárhoz